Világ
életemben szerettem a XX. század eleji környezetbe helyezett történeteket.
Mivel jóval egyszerűbb volt a világ, a mai napig nem tűnik igénytelennek, ha
egyszerűbb karakterek tűnnek fel, kevesebb háttérrel és „letisztultabb” célrendszerrel.
Különösen tetten érhető ez a bűnügyi jellegű storykban - Agatha Christie
klasszikusaiban a bűnüldöző főhősöknek szinte nincs privát élete, létezésük fő
mozgatója az „eset”. Ezekkel a szereplőkkel vonzó és könnyű azonosulni, mert
jellemzően nincsenek (ábrázolva a történetben) problémáik, egzisztenciájuk stabil,
szakmájukban pedig elismertek… már-már azt találhatjuk mondani, hogy boldogok.
Howard Phillips Lovecraft fentiek tekintetében (is)
remek író volt, aki a saját maga teremtett, rendkívül nyomasztó hangulatú
világban mozgatta hőseit, akik mondjuk egyáltalán nem boldogok, de lényüket
teljesen az Öreg Istenek iszonyatával való szembesülés és megküzdés tölti ki,
az alkotó nem „aprózza” őket a lakáshitel, a párjuk hűtlensége és hasonlók között.
Lovecraft 1926 és 1933 közötti, igen termékeny korszakában alkotta a cthulhu mítosz nagy részét.
Ebben hatalmas erejű, a dimenziók között is utazni képes lények (az Öreg
Istenek) fenyegetik a világot a teljes romlással és pusztulással. Fizikailag
szinte reménytelen velük felvenni a harcot, ezért a kisebb szörny szolgáik
legyőzése, és a fő gonosz „távol tartása” a feladat. Ettől persze a 3D mozi és
a 4K felbontás és a remake remake-jeinek korában nem szaladunk a falnak, de a
könyvek még ma is olvasmányosak és népszerűek, a saját idejükben pedig
egyenesen forradalmiak voltak. (Bár semmi köze a témához, nem tudom nem megjegyezni, hogy az író születésének és halálának napja is magyar nemzeti ünnepre esett... sry!)
Howard Phillips Lovecraft (1890.08.20. - 1937.03.15.)
A cthulhu mítoszt rengeteg formában feldolgozta a szórakoztatóipar, és személyes meglátásom szerint pont az eddig írt retro jelleg miatt nagyon jól áll neki a szintén kicsit régi vágású asztali társasjáték. A legismertebb ilyen adaptáció talán az Arkham Horror, ami viszont az egyik legkomplexebb társasjáték, amit valaha láttam. Sok és még több darabból áll, több tábla szükséges hozzá (ezek alá pedig egy tényleg nagyméretű, minimum családi ebédlőasztal), új játékosoknak szinte lehetetlen úgy elmagyarázni, hogy értsék és élvezzék az első 1-2 partit. Mindenesetre, aki megtanulja rendesen a szabályokat (én nem tartozom ezek közé, és pont a hely- és időigénye miatt nem is érzem magam motiváltnak erre), az egy erősen tematikus, nehéz kooperatív játékkal tölthet 3-5 órát akár egyedül, de nyolcadmagával is.
Biztos információm nincs, de úgy sejtem a szakma
2010 körül rájött, hogy sokan vannak, akik szeretik a témát de mégsem játszanak
Arkham Horrort, pont a fenti okok miatt. Nekik terveztek ezért egy másik
játékot Elder Sign néven. Ez a legtöbb dolgot lehámozta az előzőről, egyszerűbb
sémákkal és játékelemekkel helyettesítette azokat, viszont – és itt a nagy
előny – az erős tematizáltságot meghagyta. Nem is érdemes a kettőt
összehasonlítani, koncentráljunk inkább csak az utóbbi vonásaira.
A Magyarországon is kapható FFG kiadás
Nem vitatkozhatunk a ténnyel, hogy ez egy kockajáték, tehát a szerencse elég jelentős szerepet kap – aki ezzel nem tud együtt élni, az lehet, hogy másfelé kell szétnézzen. A Fantasy Flight Games itthon elérhető kiadásában egy kisebb méretű dobozt kapunk, amiben (a kiadóra amúgy jellemző módon) egy papírbetét miatt csak a középső sáv áll rendelkezésre a komponenseknek. A minőségre nem lehet panasz (a 9.000 forintos árral összevetve különösen nem), minden token és kártya tartósnak tűnik, a 8 darab egyedi d6 dobókocka pedig kifejezetten minőségi hatást kelt.
A zöldből hat, a másik kettőből egy-egy, összesen nyolc kocka van a dobozban
Nincs tábla, a játéktér fő részét a tarot méretű kártyák teszik ki (a küldetések, a karakterlapok, a főellenség is ilyen méretű kártyát kapott). Vannak még mini kártyák is (tárgyak és egyéb segítő lapok, valamint a kooperatív játékokra oly jellemző „valami rossz történik pakli”), továbbá sok karton jelző és jelölő és egy nagy stilizált óra, amire mi szerelünk fel egy mozgatható mutatót – ez segít az idő múlását követni, ami igen fontos a játékban.
A játék története és menete szépen segíti egymást:
nyomozók egy csoportja (a karakterek, melyekből egyet, vagy többet is
irányíthat 1-1 játékos) különös események eredetét akarja felfedni egy
múzeumban, mert sejtik, hogy az ott folyó sötét mágiával akar a világukra
pusztulást hozni az egyik Öreg Isten. Mivel a múzeum nappal nyitva van, hőseink
éjjel „dolgoznak”, sorra járják a termeket és tárlatokat, melyeket a véletlenszerűen
kirakott kártyák jelölnek. Minden helyszín egy kaland is, amely egy vagy több
feladatból áll – ezek szimbólumok, melyeket a rendelkezésre álló 6 zöld kocka
dobása után kell kirakni. Ha nem sikerül a megfelelő kombinációt kirakni, egy
kockát elveszítünk és a többit újradobjuk – és ez így megy amíg ad1; megoldjuk
a kaland összes feladatát, ad2; elfogy a kockánk, vagy ad3; valamiért úgy
döntünk, hogy feladjuk. A kalandok teljesítéséért jutalmul tárgyakat, nyom
tokeneket, varázslatokat vagy akár erős szövetségeseket kaphatunk, de a legfőbb
jutalmunk az elder sign, ez a nagy erejű relikvia, melyből meghatározott számú
összegyűjtése végleg kiszorítja síkunkról a gonoszt, megnyerve nekünk a
játékot. Ellenben, ha nem teljesítjük a feladatot, büntetésül veszíthetünk
életerőt (stamina) vagy józan eszünket (sanity), de akár egy végzet jelzőt is
adnunk kell az Öreg Istennek – ha ezekből megfelelő számút összegyűjt, átlép a
világra és meg kell küzdenünk vele (ami nem sok jóval kecsegtet). Ha egy
karakter elveszti az összes életerejét vagy eszét, akkor meghal – az őt
irányító játékos a következő körben választhat ugyan egy újat (összesen 16 féle
van a dobozban), de a megboldogult nyomozó halála közvetlenül növeli a gonosz erejét
és esélyét, ezért mindenképp elkerülendő az emberveszteség, néha a sok
tennivaló közepette is regenerálódni kell.
Az egyes kalandokhoz felhasználhatjuk tárgyainkat, amik praktikusan a sárga vagy piros kocka használatát engedik meg az adott kalandhoz – ezek jóval erősebbek az alap zöldeknél, a piroson ráadásul van egy joker oldal, amelynél mi választjuk meg az eredményt. A nyomok kockavesztés nélküli újradobást, a varázslatok pedig általában egyes kritikus fontosságú eredmények „eltárolását” és későbbi dobásnál való felhasználását engedik meg. Ezen kívül minden karakternek van egy különleges képessége, amivel a dobása eredményét manipulálhatja, esetleg a jutalmakra kaphat bónuszt, illetve elkerülhet bizonyos negatív hatásokat.
Mindeközben telik az idő is – minden karakter
körének végén egy negyeddel előrébb kell állítani az óra mutatóját, de vannak
olyan kalandok és szörnyek is (amiket az egyes kártyákhoz kell csatolni néha,
így adva újabb feladatot és nehezítve a kalandot), amik legyőzéséhez az órát is
előre kell állítani. Minden negyedik állításnál éjfélt üt az óra, és egy mítosz
lapot kell húzni – ekkor szinte mindig egy negatív dolog történik azonnal (pl.
megjelenik egy szörny, vagy egy végzet jelzőt kap a gonosz), és egy általában
negatív hatás érvényesül a következő napon (az újabb kártya felfedéséig).
A játéknak sok kisebb részletszabálya van még: van
olyan kaland, amelyben a feladatokat csak meghatározott sorrendben lehet
teljesíteni, máshol egy bizonyos dobás esetén, ha nem tudunk feladatot
megoldani az adott dobásból, úgy egy azonnali pluszbüntetést szenvedünk el (ez
az ún. terror hatás). Néha a sikeres kaland jutalmául egy másik dimenzióba mutató
kalandot fedhetünk fel, ahol egy nem túl nehéz kaland teljesítéséért komoly
jutalmat (jellemzően több elder sign-t) szerezhetünk meg, megint más kalandokat
pedig ha nem oldunk meg éjfélig, akkor az egész csapat kollektív büntetést kap.
A karakterek a megoldott kalandok kártyáin szereplő trófeapontokat a múzeum
bejáratánál költhetik el, gyógyulhatnak, vehetnek tárgyakat, akár elder
sign-okat is, de ekkor ez az egész körük, és persze az óra ilyenkor is tovább
ketyeg az éjfél felé.
Összegzés:
Az utóbbi időszak egyik kedvence nálam ez a játék –
már azé az időszaké, amióta birtoklom egy példányát. Nagyon egyszerű, de
magával ragadó szabályrendszere van, könnyű megtanulni vagy elmagyarázni
másoknak. A képek és egyéb megjelenítések sokat adnak a tematikához, amely bár
annyira nincs jelen, mint az Arkham Horror-ban (ahol szinte szerepjátékos
igénnyel lehet kijátszani 1-1 karaktert), de a játék egyszerűségéhez képest
intenzív. A sokféle kis hátráltató tényező, a szörnyek, a mítosz lapok, az
elzárt kockák összeadódva képesek igen nehézzé vagy akár lehetetlenné tenni
egyes küldetéseket.
A kritikusan akarjuk nézni, akkor a feladat végül is
a fő gonosz képességére leginkább rezisztens, de ugyanakkor kiegyensúlyozott
nyomozócsapat összeállítása, majd az egyes körökben annak megtippelése /
kiválasztása / elemzése (habitustól függően), hogy melyik kaland a legsürgősebb,
legmegoldhatóbb az adott és/vagy elérhető kockákkal, majd meg kell fogni
ezeket, elhajítani és reménykedni. Majd lehet átkokat szórni a rossz dobás,
illetve mérsékelten kihúzni magunkat a jó eredmény után.
Számomra ennél azért több a játék, bár
vitathatatlan, hogy az esélylatolgatás mindenképp szükséges a győzelemhez. De
igazán annak van meg a bája, amikor tudod, hogy a megkezdett kaland büntetése
megöl, mégis belevágsz, mert utánad éjfélt üt az óra és a kollektív büntetése
(midnight effect) is megöl… téged, meg másik két karaktert! Na, aki itt nyugodt
marad, az nem biztos, hogy jó játékot választott. Sok önmegvalósításra nincs
lehetőség, 1-1 karakterorientált megjegyzésre lehet lehetőség, már ha veszik a
lapot a játékostársak. Akikből egyébként jó, ha van. Ugyan a doboz egy játékost
ír, de itt a játékterület összeállítása elég nagy meló – aki egyedül akar
megküzdeni a feladattal, annak egy további kis ráfordítással az Omens alcímű
app-ot ajánlom akár az App Store-ból, akár a Google Play áruházból. Ennek
hozzávetőleg ugyanazok a szabályai, szép a megjelenítése, hangulatos a grafika
és a zene, továbbá jó átvezető videók és az asztali verzió tanításához is
felhasználható, remek videó ismertetők is vannak az egyes játékelemekről. A
több játékossal vitt partik esetében a két, három fő már elég, itt felváltva
lehet 2-2 karaktert vinni, négy játékostól meg mindenki a maga kedvencét
választhatja ki. Négy karakternél kevesebbel szerintem viszont nem éri meg
elkezdeni, mert sokat veszítünk a különleges képességek sokszínűségéből, és egy
idő után be is szorulunk, ha csak olyan kalandokat húzunk, amelyek nem
kedveznek a választott nyomozónknak. A másik végletnél, hiába ír nyolc játékost
a doboz, biztos vagyok benne, hogy az már vontatott, sok az állásidő, ráadásul
mindenki nagyon biztonságit is játszana, hiszen legalább két éjfél jön, mire
újra ő következik és egyáltalán esélye lenne gyógyulni.
Azoknak bátran ajánlom, akik a következő listából egynél több elemet kedvelnek:
- XX. század eleji bűnügyi tematika, vagy
- H.P. Lovecraft mítoszvilága,
- Kooperatív de nem túl nehéz játékok,
- Kockadobás és a vele járó szerencsefaktor,
- Sok kommunikáció a játékostársakkal,
- Rövid(ebb) játékidő,
- Könnyed, egyszerű szabályok.
A játékról érdemes nálam jócskán hozzáértőbbek, valamivel objektívebb véleményét is meghallgatni, pl itt:
A bevezető postban már említett Table Top kvázi celebrity próbajátékát pedig itt lehet látni:
Amennyiben nem tudsz élni egy ilyen játék nélkül:
Legközelebbi találkozásunkig jó játékot kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése