A
90’-es évek végétől kezdve volt 5-6 év, amikor elég sűrűn összeültünk a
barátaimmal Dungeons & Dragons szerepjátékot játszani. A helyszín és a
körítés változatos volt, az emberek kevés kivételtől eltekintve állandóak, a
hangulat pedig folyamatosan hullámzott az izgatott és a sírva röhögős között.
Jó évek voltak – bár már szögre akasztottuk a Sárkányeledelek kalandozó
csapatának összes varázsköpenyét és saját tudattal rendelkező legendás
fegyverét, a barátságunk viszont ugyanolyan erős, szinte heti rendszerességgel
találkozunk, játszunk mindenféle társast is, amikor tehetjük. Meggyőződésem,
hogy ezen évek hatására alakult ki bennem, hogy bizonyos játékokat csak
közelebbi ismerősökkel szeretek játszani, mert akkor adják ki az igazi élményt.
A
játék, amiről ma beszélni szeretnék pont azért érdekes, mert szó szerint minden
játékos társaság megtalálhatja benne a számítását, bár nyilván ki egy kicsit
többet, ki kevesebbet. A Lords of Waterdeep a D&D egyik hivatalos
támogatással fejlesztett világán, az Elfeledett Birodalmakban (Forgotten
Realms), pontosabban ennek egy Vízmélye (Waterdeep) nevű városában zajlik. Mint
mindig, most is lehetünk nagyon szigorúak a játékmenettel, és akkor ezt a
dobozt szép ékes magyar szóval munkáselosztó (worker placement), vagy mikro
management fantasy játéknak nevezhetjük, ahol küldetésekkel gyűjtünk győzelmi
pontokat. Így mondjuk nem olyan izgalmas és megkapó, mint valójában…
Lords of Waterdeep
Ennek
a játéknak nagyon sok eleméről lehetne és kellene beszélni, amit itt terjedelmi
okokból nem teszek meg – ugyanakkor a nagy egésztől a kisebb részletekig
próbálom a számomra leginkább egyedi megoldásokat röviden bemutatni,
meggyőződésem ugyanis, hogy ez a 2012-es év egy, ha nem a legjobb játéka, amely
a Wizards of the Coast kiadásában jelent meg, és szerencsésre Magyarországon is
kapható.
Egy 5 fős játék negyedik körében
A
koncepció:
Már
ez a rész nagyon érdekes lehet annak, aki korábban foglalkozott
szerepjátékokkal. A háttértörténet szerint ugyanis mi magunk nem kalandozókat
(adventurer, a fantasy játékok általános alapja) alakítunk, hanem Vízmélye öt
nagyhatalmú szervezetének vagyunk vezető tagjait. Feladatunk, hogy a város, a
szervezetünk vagy egyéb magasztos érdekeket megjelenítő küldetéseket vállaljunk
el, majd az ezek véghezviteléhez szükséges kalandozó csapatot összeverbuváljuk
és útnak indítsuk.
Egy igen „rátermett” jelentkező a
következő kalandra :)
Ez
teljesen újszerű megközelítés nekem, aki mindig a HR tápláléklánc másik oldalán
voltam a játékban, és engem béreltek fel falvak, városok, a vége felé már
angyalok is. A fő feladatsor (küldetés kiválasztása és megszerzése – kalandozók
eredményes toborzása – jutalmak begyűjtése) eleve nem unalmas, de ha kicsit
előreszaladunk a küldetések sokfélesége adja meg az ízt az egészhez. Teljesen
téma és szituáció hű feladatokat vállalhatunk, én például volt, hogy nem
vállaltam el egy amúgy jól jövedelmező megbízást, mert a választott szervezetem
beállítottságával ellentétes volt – később a jól megformált szerep adta
elégedettség érzésével és a nem túl acélos negyedik hellyel térhettem haza.
A
kiszerelés:
Számomra
fontos, de csak elég ritkán említett körülmény egy játéknál a doboz milyensége.
Ugye sokat beszélünk a komponensek minőségéről, kártyákról, tokenekről,
figurákról, a doboz pedig valahogy mindig kimarad. Pedig ez igen sok mindent
befolyásol – a játék élettartamát, az esztétikát, az előkészületekhez szükséges
időt, a tárolást. A Lords of Waterdeep doboza messze a legjobb sok tekintetben,
amivel valaha is találkoztam! A mérete ugyan nem követi a pl. Dominion, Ticket
to Ride, Small World által is képviselt négyzet alapú kiszerelést, de nem is
olyan hatalmas, mint mondjuk a Descent első kiadásának gigadoboza volt.
Ami
viszont igazán egyedi (sajnos), az a kiválóan átgondolt belsőelrendezés.
Mindennek megvan a maga helye, ahová szinte magától is rakná az ember. Nem
akarnak mindent közszemlére tenni, egyes bábúk helye például a kártyapaklik
alatt van, de semmi nincs ömlesztve tárolva, ami a tartósságot jelentősen meg
tudja dobni. Nagy piros pontot ér nálam, ha a kártyák süllyesztett tárolója
szélesebb és mélyebb, mint a kártyacsomag, mert így kártyavédővel együtt is
tudja használni az ember. Ami meg végképp az emberbarátság megtestesülése, hogy
minden tartórekesznek aszimmetrikus az alja, így ha az egyik oldalát felülről
megnyomjuk a kártyának, tokennek, a másik kiemelkedik és könnyen megfogható –
nem kell kapirgálni, ütögetni.
Véleményem szerint a ma kapható
egyik legjobb dobozbelső: a bal középső tartóban pl.45 fokkal elfordítva
tárolhatjuk az épületeket, így azok nem csúsznak szét, a két oldalt körbefutó
perem pedig a táblát tartja szorosan a komponensek felett, így egy kisebb rázás
sem keveri meg az elemeket.
A
dizájn:
A
játék minden eleme minőségi anyagokból készült és jól van kidolgozva. Van, aki
nem rajong a kis színes fakockákért (amik itt a kalandozókat, mint erőforrást
jelölnek), mások szeretik őket – mivel minden Vízmélyén megszerezhető kalandozó
ugyanolyan, nincsenek karakter vagy tulajdonság differenciák, véleményem
szerint felesleges lett volna kidolgozottabb műanyag figurákat alkalmazni.
Mindenesetre, ha valaki ragaszkodik a kifejezőbb elemekhez, külön beszerezhet
kis fa figurákat (meeple) karddal, buzogánnyal, tőrrel (én biztos ezeket
használnám a Carcassonne-hoz is, olyan jól néznek ki), sokan pedig házilag
készítenek jelölőket, vagy akár kis figurákat.
Egyedi kalandoz–bábúk –nem
létszükség, de sokat dobhat a játékon
Külön
ki szeretném emelni, hogy játékteret, és a szöveget szükségszerűen tartalmazó
kártyákon kívül az játékelemeket úgy alakították ki, hogy az ikonográfia „nyelv
függetlenítse” a játékmenetet. A táblán az egyes akciók helyénél nagyon
informatív ábrák segítik a játékosokat, de még az eldobott lapok gyűjtésére is
találtak és jelölnek helyet rajta a tervezők. Ahol lehet, vizuálisan utalnak a
komponensekre (kalandozókra, aranyra, kártyatípusra), amik így könnyebben
bevésődnek és gördülékenyebbé teszik a játékmenetet.
Itt
kell beszélni egy olyan dologról is, ami nekem kevésbé tetszett – minden
játékosnak saját kis táblája van, ahol gyűjtheti az erőforrásait, és itt
célszerű tárolni a kalandkártyáit is. Viszont ezt a kis táblát is hozzászámítva
jó nagy asztalra van szükség egy 4-5 fős partihoz. Ha ez nincs meg,
értelemszerűen a játékosok kis táblái kerülnek máshová, így viszont nem látjuk,
milyen kalandozóik és küldetéseik vannak – pedig ezekből konkrét következtetést
tudunk levonni az elkövetkező 1-2 körben számukra fontos lépésekről. Szóval ha
nem látjuk a játékostársak dolgait (amit a szabály szerint nyíltan kell
kezelni), akkor csökken a mások játékmenetének szerepe – én például akkor
szeretek teszem azt sok harcost igénylő küldetést vállalni, amikor senki másnak
nincs ezekre a kalandozókra nagy igénye.
Még
egy dolog a végére, ami megint csak szívmelengető: a szabályokat tartalmazó
füzet. Hiába csak pártíz oldal, pont azzal a szerkesztési igénnyel állították
össze, mint a D&D szerepjáték bármelyik szabály- vagy kiegészítő könyvét. A
benne lévő képek gyönyörűek, művészi jellegűek. ezekről is rögtön a régi
Player’s Hanbook és Monster’s Manual jutott eszembe.
A szabálykönyv a D&D-ben
megszokott kiadási minőséget hozza – ami nem alacsony mérce!
A
játékmenet:
Eddig
magáról a játékmenetről nagyon kevés szó esett, ami nem jelenti azt, hogy ez
gyenge pont lenne, csak számomra annyira nem tűnik ki a tömegből, nem annyira
egyedi elem, mint a fentebb írtak. Azért egy pár mondatos gyors összefoglalás
mindenképpen ide kívánkozik.
A
játék elején mindenki megkapja a kezdő küldetéseit (véletlenszerű), a lord
karakterét, a kezdőpénzét, egy pár intrika kártyát és az ügynökeit. Ez utóbbi
szorgos munkadarabok járják a nevünkben Vízmélye fontosabb helyeit, hogy
erőforrásokat gyűjtsenek számunkra. A legtöbb helyszínt körönként csak egy
valaki használhatja, így a kezdő játékos szerepe itt elég fontos körülmény. Egyes
helyszíneken a négy kalandozó típusból (harcos-tolvaj-varázsló-pap)
verbuválhatunk, ezeket azonnal megkapjuk és a saját táblánkra helyezzük. Máshol
aranyat gyűjthetünk, mert bizonyos küldetésekhez pénzt is kell áldozni. Egy
helyszínen húzhatunk egy intrika kártyát (erről bővebben kicsit később),
ráadásul megszerezzük a jogot, hogy a következő kört mi kezdhessük.
Egy
külön részen szerezhetünk új küldetéseket a négy képpel felfelé fordított
közül. Itt három hely is van, tehát egy körben ennyi új megbízás vár gazdára –
az egyikhez két arany, a másikhoz egy intrika kártya jár, a harmadik helyen
pedig négy új küldetésre cseréljük a régieket, majd az aktív játékos ebből
választhat egyet. Csak egy hely van az építők csarnokában, de ez majdnem minden
körben hamar elkel. Itt a három képpel felfordított épületlapkából vehetünk
egyet aranyért, ami a játéktábla szélén lévő helyek egyikére kerül. Minden
épület az előre nyomtatott helyszínekhez hasonlatosan használható (egy ügynök
ráhelyezése ellenében valamilyen erőforrást biztosít), de nem csak a
tulajdonosa, hanem bármelyik játékos által. Azonban ha nem a tulajdonos
használja az épületet, ő is kap egy kisebb jutalmat a közösből – és mivel ezek
az épületek jobbak, mint az alapok, erre a kis apanázsra nyugodtan lehet
számítani.
A
legérdekesebb helyszín kétségkívül a kikötő: itt három hely adott és lényegében
csak annyit enged meg, hogy a kezünkből kijátszunk egy intrika kártyát (ez a fő
módja ezen lapok játékba hozásának). Viszont, miután az összes játékos összes
ügynöke a táblára került, a kikötőben lévőket át lehet helyezni egy másik, még
üresen álló helyszínre, annak a jutalmát is begyűjtve. Ez egy érdekes taktikai
döntés elé állítja a játékost, miszerint a kezében tartott kártyája
kijátszásáért a kör végére kell halasztania egy akcióját, de akkor már csak a
„maradékból” választhat. Mégis szinte mindig tele van a kikötő, mert az intrika
lapok jók, ráadásul hatásaikat többféleképp is alkalmazhatjuk. Kevés olyan van
közöttük, amelyik direkt és komoly hátrányt okoz a többi játékosnak, inkább az
a jellemző, hogy valamennyi erőforrást kap (vagy átrendez) a kártyát kijátszó,
és ennek egy kisebb jutalmat egy másik általa választott játékos is kap.
Előfordul olyan lap, aminek hatására minden más játékos veszít egy
meghatározott típusú kalandort (fakockát), és a lapot kijátszó mindenki után,
aki nem tudott visszaadni egyet a készletbe, meghatározott jutalmat kap. Ezért
is fontos, hogy lássuk a többiek kis tábláját, mert így a lapot vagy támadásra
(mindenki veszít), vagy gyűjtésre (én jutalmat kapok) használhatjuk fel.
Az,
hogy ki hány darab ügynököt küldhet ki a városba egy-egy körben a játékosok
számától függ, de minden játék ötödik körének elején (tehát a nyolc körös játék
második felére) mindenki kap egy újabb ügynököt is, mivel ekkor már van annyi
épület, hogy a nagyobb számú munkás is gond nélkül elfér a táblán.
Sok-sok kalandozó… ne is álmodjuk
ennyiről!
A
játék így megy körről körre, a megoldott küldetésekért kapott pontokat azonnal
lelépjük a tábla szélén végigfutó eredményjelzőn. Egyes küldetések kevesebb
győzelmi pontot jelentenek, de adnak valamilyen extra előnyt, amit a játék
további részében szabadon használhatunk (ún. plot quest-ek) – ezeket a lapokat
a saját táblánk alá tudjuk félig csúsztatni, így a különleges bónuszuk végig
látható mindenki számára.
Az
utolsó kör végeztével egy végső elszámolás következik. Minden küldetéshez fel
nem használt kalandozónk 1-1, és minden el nem költött két aranyunk további 1
győzelmi pontot ér. Ha van olyan kalandunk, amelyet nem tudtunk befejezni, az
nem jelent pontlevonást. Hogy ne legyen teljesen evidens az erőviszony,
mindenkinek van egy titkos küldetése is, amelyet a játék elején véletlenszerűen
kiosztott lord karakter jelenít meg. Ezen meg van jelölve két küldetéstípus
(warfare-hadviselés, commerce-kereskedelem, stb.) – minden a játék során
sikerrel megoldott, a megjelölt típusok valamelyikébe tartozó kaland után 4
extra győzelmi pont jár, és mivel ezeket csak a játék legvégén lépjük le, sosem
lehetünk biztosak a győztes kilétében. Érdekes és egészen más játékstílust
követel meg egy lord, aki az épületek megvételét díjazza, darabonként 6 ponttal
a játék végén (személyes tapasztalásom szerint ő legalább testhossznyi előnyt
biztosít).
Összegzés:
Több
oldalt tudnék még írni erről a játékról, ugyanis aktuálisan ez az egyik
kedvencem, és majdnem biztos vagyok benne, hogy hosszú távon is az első ötben
marad. Ahogy a bevezetőben utaltam rá, nem tudok elképzelni olyan játékos
csoportot, akiknél ne válna be. Keményvonalas szerepjátékosok (aktívak, vagy
nosztalgiázók), fantasy-rajongók és Forgotten Realms regényfolyam olvasók, worker-placement
kedvelők, de akár csak egy könnyed, egyszerű szabályrendszerű, sokszor újra
játszható társast keresők is megtalálják benne a számításukat. A kitűnő
szabálykönyvnek hála könnyű megtanulni vagy megtanítani, a briliáns doboz
elrendezés miatt nem igényel sok előkészületet.
A
Lords of Waterdeep 13.000 forintért itthon is beszerezhető, ami egy kicsit
magasabb, mint az átlag, viszont a komponensek minősége és az egyedi
játékélmény véleményem szerint bőven megéri ezt a kis plusz ráfordítást.
2013-ban várható az első kiegészítő, ami azt a kis szépséghibát is kiküszöböli,
ami számomra zavaró, mégpedig, hogy 5 fő a játékosok maximális létszáma. A
Scoundrels of Skullport-ról jelenleg csak a doboztető ismert, de már így is
sokan – köztük én is – alig várják, hogy immár 6 játékossal vágjanak neki
Vízmélye újabb kihívásainak.
A kiegészítő dobozterve egész
eseménydúsra sikerült – már alig várom!
Magyarországon is elérhető ez a kitűnő társasjáték, ajánlom Mindenkinek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése